Kezdőoldal

Emlékezetes élmény marad a részvételünk első felnőtt világversenyemen. Szűk egy éve elhatároztam, hogy a sok munka mellett áldozni illene ismét a bridzstudásom fejlesztésére, és rendeltem az interneten néhány örökzöld tankönyvet (Hugh Kelsey, mint Öveges professzor vezetett felfedező utamon). Kezdett letisztulni a játékom, a bajnokságokban egyre ritkábban követtem már csak el ordas hibát. Bridzs 2.0 korszakom jegyében tavasszal megszólítottam Szabó Csabit volna-e kedve 15 évvel ifipartnerségünk után egy ilyen kalandhoz. Csabi megérezte (az asztalnál is elképesztő viszonya van a paklival!), hogy ez kaland lehet, az utcahossznyi tudáskülönbség ellenére kihívást talált a buliban.

Ebben a cikkben arról lesz szó, hogyan beszélünk szeretett játékunkról mostanság, azaz 2017-ben. Nem bridzsszakmai kérdések kerülnek terítékre, nem is az, hogy miként népszerűsítjük a bridzset a magyar társadalomban (mert ugye azért teszünk ilyesmit is), hanem pusztán csak az, hogy milyen kifejezéseket használunk, illetve az, hogy mit gondolok én erről, esetleg mit javaslok, kitérve persze a bridzs szakszavainak általam preferált írásmódjára is.

A bridzs Európa-bajnokságon az olaszországi Montecatiniban először a vegyes párosok csaptak össze (több mint száz csapat indult). Nagyon erős összeállításokkal lehetett találkozni, de furcsa mód a legjobban az oroszok játszottak, az ő meccseik voltak a legkevésbé szorosak, a döntőt is viszonylag fölényesen nyerték. Elkezdődött a nyílt csapatverseny is, öt forduló után a GAMAX a nyolcadik, a Dumbovich a huszadik helyen áll a 121 csapatos mezőnyben.

Az utolsó két fordulóval véget is ért a bajnokság. A kezdeti bukdácsolás(om) után végül magabiztosan bent maradtunk. Az utolsó két nap előbb 15 vagy 28 IMP-t szerezve (10. és 7. hely) a középmezőnybe kerültünk. Mivel ezen a versenyen ültünk le először kártyázni, kijelenthetjük, hogy a végére sikerült összeszoknunk. De mondhatjuk azt is, hogy partneremnek ennyi idő kellett, mire felismerte a hibáimat, így tudta, hogy mit bízhat rám. Asztalnak egész jó voltam, de a tokokat is megbízhatóan vittem a következő asztalra. Sőt, a szkórolásban sem hibáztam…

Az ötödik játéknapon állandó partnerem médiakonferencián vett részt, ezért helyettessel kellett játszanom. Ágnes nem bízta rám a döntést, három embert is megkérdezett, ki hajlandó helyettesíteni nálunk. Az első kettőnek –botor módon – elárulta, hogy velem kéne játszania, így ők kifogással éltek, a harmadiknál már okosabb volt, először csak azt kérdezte meg, hogy ráér-e ezen a kedden, utána árulta csak el, hogy én leszek majd a partnere. Az ember, aki belesétált Ági mesteri csapdájába: Balásy Zsolt.

Szerzőnk négynegyedes sorozata második részében a korábban megismert rend szerint vezet végig a soron következő két játéknapon, ellenfeleken, gémeken, szlemeken, buktatókon és bukásokon, ügyes megoldásokon.

Úgy vélem, keddenként – a negyedik játéknapon a két osztályban egyforma lapokat játszó – sporttársak gémcentrikusak, így pároslicitben a kétfős dilemma, hogy 3 szan vagy adus gém (4 major, 5 minor) legyen-e a felvétel, illetve hogy a biztosnak tűnő gémet vagy a sokszor kiszámíthatatlan sikeresélyű szlemet válasszuk-e.

Mindig elcsodálkozom azokon a (korábbi) ifi vagy női válogatott játékosokon, akik leülnek velem játszani a bajnokságban (Kiss Gábor, Tubak Dani, Zalai Ági). Most is találtam egy balekot (Zalai Ági), akivel még helyünk sem volt. A VRB meg talált nekünk egy helyet az I/B-ben. Így egyből a mély vízbe kerültünk.

Amikor Négyesi Gyuri a megyeri temetőben felkereste dr. Molnár Harry sírját és ott egy rövid levelet hagyott, nem gondolta, hogy néhány hétre rá Dunaújvárosból kap lelkes telefonhívást. „Annyira örülök, hogy felfedeztek bennünket!” – mondta Marczinus Kati, Harri bácsi unokahúga. Bemutatjuk a Molnár-csel névadóját, a hazai bridzs aranykorának meghatározó alakját, az első magyar bridzsvállalkozót.

Elsőként köszönöm nektek, a magyar bridzstársadalomnak, orvosaimnak és Istenemnek, hogy 48. névnapomon újra tudtam bridzscikket írni. Bő 16 hónappal a 2015 decemberi, Istennek, az orvosoknak és nektek hála, végül nem végzetes sztrókom után (melyet életformám alapozott meg, és köszönöm, hogy nem vetettetek meg azért, hogy ezáltal nem tudtam országunkat tavaly júniusában, nekem duplán hazai, azaz a Fradi-pályán, sem játékosként, sem félig felépülve esetleg edzőként – utóbbi újfent az én bűnöm – kivezetni az idei Bermuda-kupára, elvettem magam és sokak álmát: országunk csapatának első szereplését a világbajnokságon) itt vagyok.